Asszem hányok

Nem bírom megállni, hogy ne mondjak/írjak pár szór arról, milyen érzéseim vannak azzal kapcsolatban, ami odahaza (értsd: Magyarországon) történik. A mai napon kiverte nálam a biztosítékot annak az ügyvédnek a feljelentéséről szóló cikk, aki leöntötte kecsöppel az alaptörvényt. Még szeptemberben történt, de hozzám csak most jutott el a hír, hogy egy pesti ügyvéd bement két budapesti kerületi önkormányzathoz, és nemtetszése jeléül egy nagy nullát rajzolt paradicsomszósszal az ügyfélváróban elhelyezett alaptörvényre. Jelen felháborodásom szempontjából tökmindegy, hogy amúgy ez az alaptörvény jó-e vagy sem, a lényeg az, hogy a csávó az erőszakmentes polgári engedetlenség módszerével egyszerűen kifejezte a véleményét valamiről. Mi történik ilyenkor egy egészséges demokráciában? Semmi: az önkormányzati dolgozó fog egy szivacsot, szépen letörli az összedzsuvázott asztalt és megmondja az ügyvéd úrnak, hogy tiszteletben tartja a véleményét, de lehetőleg máskor tartózkodjon a hasonló megnyilvánulásoktól. És mi történik ma Magyarországon? Az önkormányzat FELJELENTI rongálásért az ügyvédet! Az Isten szerelmére, hát mit rongált meg az a pasas? Mi ez a hitvány, besúgó, alamuszi, meghunyászkodó szolgaszellem?? Ennyire be vannak szarva az emberek?? ENNYIRE meg akarnak felelni a hatalom vélt vagy valós elvárásainak? A jobboldalon hajtóvadászat indult a pasas ellen, a sajtó és a politika kart karba öltve nyomoz a fickó facebook-os bejegyzései után és céljuk egyértelmű: keresztre kell feszíteni az engedetlent. Emberek, magyarok, hová jutottunk?? Fortélyos félelem igazgat, ahogy szegény József Attila mondta volt, akinek szobrát – talán e verse miatt is, melyben e mondat hangzik el – igyekeznek most eltávolítani a Parlament mellől, merthogy ’44 előtt szegényke nem volt ott. De mi volt ’44 előtt, könyörgöm? Lapozzuk fel a történelemkönyvet és borzadjunk el: egy nácibarát, erőszakos, zsidótörvényeket beiktató rendszer embertelensége néz onnan vissza ránk – ez lenne a példa, melyet követnünk kell?? Forog tőle a gyomrom.

De folytathatnám a sort a hajléktalanok ellen indított teljesen abszurd hajtóvadászattal, melynek élén a Főváros polgármesterei állnak. Ezek az urak most kínos következetességgel akarják megtisztítani Budapest utcáit, melyeket tudvalevően csakis és kizárólag a hajléktalanok koszolnak össze: az ő viskóik csúfítják el a városképet, az ő vizeletüktől bűzlik a város. Ők a közegészségügyi veszély forrása, a kosz, a piszok és a fertő okozója, az általuk eldobott cigarettacsikkekben botlik el a tisztességes pesti polgár. Ha ők nem lennének, Budapest maga lenne a Paradicsom. Ugyanezek az urak azonban hirtelen cseppet sem féltik a tisztes polgár egészségét, amikor a valóban környezetkárosító vállalatok tevékenységét kéne megregulázniuk, urambocsá, be kéne záratniuk az emberre és környezetre egyaránt súlyosan ártalmas hulladéklerakókat. A Greenpeace hiába próbálja felhívni a figyelmet az almásfüzitői hulladéktározó veszélyességére, akciójukra úgy reagál a környezetvédelmi hatóság vezetője, hogy ezek az aktivisták „le akarják járatni az országot” (sic!). Értem én: a hulladéktározó bűze egészen más, mint a hajléktalanoké, mivel ez előbbinek pénzszaga is van. És a hülye polgár meg nem veszi észre az égbekiáltó ellentmondást, hogy meg van vezetve, át van verve, és megy népszavazni a koldulásról, a kukázás betiltásáról meg az utcán élésről ahelyett, hogy számonkérné a környezetvédelmi hatóságot meg a politikusokat, miért is nem védi meg az embereket a VALÓDI közegészségügyi veszélytől??

És végül: volt ez a tüntetés október 23-án, ahol tízezrek harsogták, hogy nem tetszik nekik a rendszer. Most mindegy, hogy amúgy a szervezőkkel mennyire értünk egyet és mennyire nem, a lényeg, hogy iszonyú sok ember fejezte ki részvételével nemtetszését a kormány politikájával szemben. És vajon miről lehetett olvasni másnap az újságok címlapján? Arról, hogy Gyurcsány Ferenc megalakította a demokratikus mittudoménmit, és most mi lesz az MSZP frakcióval? Hát tudjátok, mi? Leszarom! De mérhetetlenül felháborít ez a tudatosan elhallgatott nyomor és elégedetlenség, amelyről nem akarunk beszélni, amelyet nem akarunk meghallani, mert ha létezőnek tekintenénk, akkor kiderülne, hogy nincs kétharmad és nincs fülkeforradalom, hanem EMBEREK vannak, akik szenvednek a kilátástalanságtól, a jövőkép hiányától, az öröm és remény nélküli élettől, a globális pénzügyi politika kegyetlenségétől, és ezt a problémát nem lehet megoldani sem dakota közmondással, sem kacagányos viselettel, sem Nenyivel, sem börtönnel. Olyan jövőképre van ehhez szükség, amely gyökeresen szakít a jelenlegi rendszerrel, és végre az embert helyezi az értékrend középpontjába.

Semmi másért nem érdemes dolgozni, csak ezért.