Tudjátok, mi a legabszurdabb dolog a világon? Az olaszul beszélő kínai. Ezt a mellékelt videóval is alá tudom támasztani:
Rómában népes kínai kolónia él, akiknek idősebb tagjait nappal nem nagyon lehet látni az utcán, mivel az üzleteikben húzódnak meg (az egyik legabszurdabb kínai egyébként az utcámban dolgozik: egy kis kirakatban ül egész nap, szemben a járókelőkkel, és rezzenéstelen arccal mered a laptopjára. Mögötte a polcokon rengeteg számítástechnikai kütyü, de még egy embert sem láttam se bemenni, se kijönni a boltból. A kis kínai fel sem pillant a monitor mögül, így ücsörög reggel kilenctől este nyolcig. Néha elkap az inger, hogy berontsak hozzá és felelősségre vonjam, hogy tulajdonképpen mi a fenét csinál itt, de félek, hogy nemzetközi embercsempész, és rögtön agyonlő. Szerintem abszurd a csávó.)
Visszatérve az olaszul beszélő kínaiakra: estefelé elég sok fiatal mászkál az utcákon, ahogy az illik, és mivel egy bizonyos életkorban a kínaiak is fiatalok, ők is mászkálnak az utcán. Nem elég, hogy mászkálnak, de a tetejébe olaszul beszélnek, ezzel teljes tudathasadást idézve elő bennem. Úgy érzem magam, mintha egy filmet néznék, ami alatt elcsúszott a hang, és nem áll össze egységes egésszé a kép.
Róma egyébként – függetlenül attól, hogy rengeteg bevándorló él itt, és attól is, hogy rengeteg külföldi turista és diák látogatja, – nem egy kozmopolita város. Nem olyan, mint például Berlin, ahová az ember megérkezik, és azonnal beszippanthatja a világváros szabad levegőjét. Berlin ronda, de befogadó és szabad hely. Róma szép, de – Róma. És ehhez úgy tűnik, egyelőre ragaszkodnak is az itteniek; eszük ágában sincs gyorsétterembe járni vagy mexikói kaját enni. És eszük ágában sincs megtanulni angolul. Meg általában más nyelveken sem. Róma – egy életforma.
A kajáról jut eszembe, hogy nem ettem itt még egy jó sütit sem, kérem. Minden tészta kemény, és a tölteléket pedig vagy sikerül eltalálniuk, vagy nem. Előszeretettel használják még a cukrászdákban is a nutellát, mint tölteléket (hhörrr, mondaná erre egy magára valamit is adó magyar cukrász). Pár napja például szállásadómhoz, Mártához voltam hivatalos vacsorára, ahová a másik meghívott vendég, Elena egy tortával érkezett (én egy kondér pörkölttel). A torta egy gyönyörű rokokó dobozba volt becsomagolva, mintha legalábbis egyenesen a Ruszwurmból hozták volna. A reakciókból ítélve úgy is volt, egy jó nevű római cukrászda termékét rejtette a dobozka. Mikor kicsomagolták, értetlen arccal vettem tudomásul, hogy egy nutellával vastagon megkent pitét fognak ma este nekem desszertként felszolgálni, amit némi fehér csokoládéval cifráztak. Amikor beleharaptam, azt hittem, menten kihullanak a fogaim, annyira édes volt. De úgy tűnik, a nutella az olaszok számára olyan, mint a magyaroknak a túrórudi. Bármikor, bármilyen mennyiségben képesek fogyasztani.
Arra is rájöttem, hogy az olaszok nem csak azért esznek folyton pasztát, magyarul tésztát, mert szeretik, hanem azért is, mert ez a legolcsóbb kaja. Én is javarészt fokhagymás spagettin élek, ami egyébként isteni finom egy kis pecorino sajttal megszórva, és egy adag kijön kb. 50 centből, azaz 150 forintból (ugyanezt egy belvárosi étteremben 10 euróért szolgálják fel a turistáknak). Szóval azt sejtem, hogy a tradíción túl van némi gazdasági megfontolás is a paradicsomos tészta és a saláta mértéktelen fogyasztása mögött.
Néhány éjszakai képpel búcsúzom mára. Puszilok mindenkit odahaza:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése