Holnap lesz egy hónapja, hogy Rómában vagyok. Egyszerre tűnik úgy, hogy nagyon sok minden történt ezalatt az idő alatt, és úgy is, hogy borzasztóan gyorsan elrepült ez a négy hét. Az olasztudásom nem sokat fejlődött, mivel javarészt otthon vagyok és álláshirdetések böngészésével töltöm az időt. Mondjuk a beszédértésem egész jó, úgy 70-80 százalékát értem annak, amit az emberek mondanak, de válaszolni csak nehezen és sok hibával tudok rájuk.
Az álláskereséssel nem állok túl jól. Azt hiszem, az lehet a baj, hogy az olyan egyszerű munkákhoz, mint pl. babysitter, eladó stb. túlképzett vagyok; az irodai munkák esetén pedig inkább az olaszokat preferálják. Elsősorban olyan állásokat néztem, amelyekhez angol nyelvtudás kell, mivel az olaszok nem igazán tudnak angolul beszélni. Mégsem kaptam sehonnan sem visszajelzést a jelentkezésemre, és ezen néhány napja nagyon felbőszültem. Mondtam is az egyik itteni humanista lánynak, hogy nem értem, mi lehet a baj, mire ő – aki persze nem tud angolul – teljes természetességgel azt válaszolta, hogy itt minden olasz tanul angolul, így aztán én az angolommal nem feltétlenül rúghatok labdába. Na ja, az olaszok és az angol…valamilyen rejtélyes oknál fogva minden olasz szentül meg van győződve arról, hogy tud angolul, pedig valójában azon a pár amerikain kívül, akik Rómában dolgoznak, itt senki sem beszél angolul. De erről az olaszokat sosem fogom tudni meggyőzni.
És a szomszédban a banglaföldiek rázendítettek esti imájukra…
Valahol itt kell lennie pedig annak a munkának, ami rám vár, csak meg kéne találnom végre az odavezető utat…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése