Nem írtam még arról, hogy mi is a helyzet a munkakereséssel, pedig nyilvánvalóan ez nem egy elhanyagolható információ. Még múlt héten, a megérkezésem után felhívtam telefonon a Római Magyar Nagykövetséget, hogy némi praktikus tanácsot kérjek tőlük. A kagylót egy idősebb hölgy vette fel, aki kiégett hangjából ítélve minimum ötezer éve dolgozhat a nagykövetségen, és ezen idő alatt tiszta szívből meggyűlölte honfitársait. Bizonyára Terikének hívják, és még bölcsészhallgatóként ragadt itt Rómában, lelkesedése az olasz kultúra iránt azonban idővel megkopott, és most már leginkább arról álmodozik, mikor mehet végre nyugdíjba. Szóval Terike nem mutatkozott túl segítőkésznek, rögtön lepattantam róla a kérdéseimmel, mint a gumilabda. Így sajnos nem lettem sokkal okosabb, mint azelőtt.
A legfontosabb dolog, ami nehezítette a munkakeresést, az az volt, hogy napokig nem sikerült csatlakoznom a lakásban a nethez, és így mondjuk elég nehéz önéletrajzokat küldözgetni. Minden nap el kellett mennem a közeli internetkávézóba, amiről annyit kell tudni, hogy a számítógépeket olyan ügyesen helyezték el benne, hogy közvetlenül a játékgépek szomszédságában találhatók, mely utóbbiakon a helyi fiatalok naphosszat őrjöngve játszanak. Így persze egy óránál többet lehetetlenség volt kibírnom ott; csak a legszükségesebb levelezéseket tudtam lefolytatni. Munkakeresésem főként a Porta Portese átnyálazására korlátozódott, ami egy kb. 120 oldalas hirdetési újság olyan apró betűvel szedve, hogy az embernek kifolyik tőle a szeme. Hétfőre ettől a helyzettől már nagyon frusztrált lettem, és azt mondtam magamnak, hogy ha nem sikerül megszerelnem a netet, akkor nem érdekel, elmegyek egy telefonszolgáltatóhoz és veszek egy mobilinternetet. Szerdán reggel még egy utolsó erőfeszítést tettem, végigvizsgáltam milliméterről milliméterre a routert, a zsinórokat, mindent…és akkor rájöttem, hogy egy olyan kábellel próbáltam eddig csatlakozni a nethez, aminek a vége nem volt benyomva a routerbe. Magyarán eddig egy sima kábelt nyomkodtam a laptopomba, és csodálkoztam, miért nincs netem. Eh-he. Heh-he. De legalább az idegeim kisimultak.
Ez az álláskeresés amúgy egy egész napos meló, és rettenetesen fárasztó. Órákig tart, amíg az ember végigböngészi a neten a hirdetéseket, regisztrál különféle ügynökségekhez, pihenésképp pedig átnézi a helyi újságot. Délutánra így aztán nagyon elfáradtam, és elmentem sétálni a környékre.
Itt a közelben található a Villa Torlonia, amelyet egy gyönyörű park vesz körül, és amely – többek közt - arról is nevezetes, hogy itt lakott Mussolini. A parkban található egy Bagolyház névre hallgató épület, amelynek tervezőjét feltehetően valamelyik Grimm-mese ihlethette meg akkor, amikor a terveket kieszelte. A helyiek ide járnak futni, focizni, hintázni, szerelmeskedni, napozni, könyvet olvasni, keresztrejtvényt fejteni, vagyis: kicsit nyugalomban lenni.
Összesen vagy három órát sétáltam, ezalatt egy csomó fényképet készítettem. Ime néhány:
Ez a Bagolyház, vagyis a Casina delle Civette. Érthetetlen, mit keres egy ilyen épület Rómában.
Ez pedig a park:
És itt lakott a Duce:
Hazafelé lefotóztam néhány házat
Meg virágot
Nem írtam még a római ismeretségeimről, pedig már magyar vacsora is volt itt, kérem, csak úgy csurgott a pörköltszaft a római szájakról. Pusi áldásos közbenjárásának köszönhetően zsír és szalonnaszállítmány is érkezett otthonról, így lassan én is elkezdhetem vendégül látni újdonsült ismerőseimet – akikről kicsit később részletesen is fogok majd értekezni.
És állítólag holnap megérkezik az ősz Rómába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése